A panorámafotózás története

A panoráma fotózás története közel egyidős magával a fényképezéssel. Az egyik első ezzel kapcsoaltos, bejegyzet szabadalmat Joseph Puchberger nyújtotta be Ausztriában 1843-ban. Ez egy kézzel forgatható, 150 fokos látómezővel és kb. 200 mm-es fókusztávolsággal rendelkezett, amivel egy meglehetősen nagy, kb. 61 cm-es dagerrotípiát lehetett készíteni. A következő szabadalomra sem kellett túl sokat várni, már a következő évben megjelent Németországban. Friedrich von Martens nyújtotta be és az elődjénél lényegesen sikeresebb és műszakilag is fejlettebb volt. Tanálmánya, a Megaskop fogaskerekes meghajtás segítségével biztosította a kamera precíz és egyenletes mozgását. Ennek köszönhetően az exponálás sokkal egyenletesebb lett, a képek közti különbség jelentősen csökkent.

Martin Behrmanx 1951-ben készült képe San Fransiscot mutatja a Rincon Hill felől. Állítólag az eredeti kép 11 dagerotípiából állt, de az eredeti lemezek elvesztek. 

Érdekességként megemlíthető, hogy Martens nem Németországban dolgozott, hanem Párizsban, a Lerebours kiadó alkalmazásában és az is lehetséges, hogy a kamerája már a Puchberger-féle szabadalom előtt elkészült.
A technikai nehézségek és a felhasznált anyagok igen magas ára miatt, az ilyen típusú, tehát dagerotípia panorámák, különösen a több képből összeillesztettek rendkívül ritkák. 

A negatív filmes eljárás beköszönte után a fényképészek egyszerűen fogták az egymás után következő képeket (általában 2-12 darabot) és egymás mellé helyezték őket. Ez a módszer műszakilag nyilvánvalóan sokkal egyszerűbb és olcsóbb is volt, mint a korábbiak. Néhány a legelső panorámák közül is ilyen módon készült. Érdemes megemlíteni George Barnard munkáit, aki az amerikai polgárháborúban volt haditudósító. Ezért munkáin leginkább erődítmények, felvonulási területek láthatóak, kivívva ezzel nem csak a művészek, de a mérnökök és katonai vezetők érdeklődését is. 

Lookout Mountain, Tennessee, 1964 február, a fényképet készítette: George N. Barnard

Ekkoriban kezdtek a panorámaképek tömegesen elterjedni, legalábbis elérhetővé válni a nagyközönség számára is. Az alábbi hirdetés pontosan 1900-ból való és nem csak technika- de reklámtörténeti érdekesség is. Meg kell állapítanunk, hogy ez utóbbi lényegesen kevesebbet fejlődött, mint a fényképezés technikája.

A szövegből hamar megtudjuk, hogy ez mennyivel jobb mint a többi kamera, főleg ha hegytetőről akarunk vele fényképezni. Az olvasó legnagyobb sajnálatára azonban a részletekbe már nem avatják be, mivel "ezen a kis helyen nem férne el a készülék minden tulajdonsága". Ezután viszont sietnek megnyugtani a kétkedőket, hogy a készülék "csodálatosan egyszerű és ezért tartós".
Ha még mindig akadnak olyanok, akiket nem sikerült meggyőzni, azok talán örömmel olvassák, hogy a cég egyszerűen nem győzi a megrendeléseket kielégíteni, mert mindenki ilyen fényképezőt szeretne. De ennek hallatán sem szabad kétségbe esni mivel a kapacitásokat hamarosan bővítik.
Akinek végül felkeltették az érdeklődését, az rendelhet is egy ingyenes katalógust, amiben még több infót talál a gépről. Az ára egyébként 1900-ban kereken 20 dollár volt.

Forgókamerák (short rotation vagy swing-lens)

A forgókamerák olyan készülékek, melyekben az objektívet a optikai középpont körül el lehet forgatni, az ezzel szemben lévő film pedig egy ívet követ. A kép elkészítésekor a lencsék elfordulnak az optikai középpont körül, miközben egy keskeny, függőleges nyíláson keresztül jut be a fény a filmre. A teljes folyamat általában nem tart tovább néhány tized másodpercnél és kicsit hasonló ahhoz, mint amikor a fejünket forgatva körbe nézünk. Az eredmény egy igen széles látószögű fénykép, hasonlóan a halszem optikához de annak az igen erős torzításai nélkül. Általában ezek a kamerák 110-140 fokos látómezővel és 2:1-4:1 oldalaránnyal rendelkeznek. Az elkészült képek a legtöbb esetben 1,5-3-szor több helyet foglalnak el a negatívon, mint a hagyományos képek. Egy hagyományos kép szabványmérete 36×24 mm, míg egy 140 fokos forgókamerával készített kép 58×24 mm helyet igényel a negatívon. Ezért egy 24 kockás filmen ezzel a géppel mindössze 18 db fénykép készíthető. Néhány ebbe a kategóriába tartozó fényképező a Widelux, Noblex vagy a Horizon.   

 A 101-es Ranch Oklahomában

Sajnos a forgókameráknak megvoltak a maguk korlátai is. Rendszerint csak igen kisszámú záridővel rendelkeztek és az élességállítási képességük is meglehetősen gyenge. Legtöbbször fix fókuszú objektívvel voltak ellátva, amit a legnagyobb blende hiperfókusz távolságához állítottak, ami gyakran akár 10 m is lehet. Ez akkor okozott leginkább problémát, ha valaki közeli tárgyakról akart képet készíteni. Ekkor kis blendét kellett alkalmazni, hogy a közeli részletek is élesek legyenek, viszont ez nyilvánvalóan bizonyos helyzetekben komoly gondot okoz rosszul megvilágított helyeken. Nem meglepő, hogy részben emiatt ezekkel a gépekkel kinti felvételeket készítettek, ahol sok a fény és általában távolabbi a téma.

Philadelphia városközpontja, 1913-ban 

A forgókamerák továbbá egy feltűnő és bizonyos esetekben zavaró torzítást is okoznak. Ha pl. a horizont akár csak egy kicsit is a kép közepétől feljebb vagy lejjebb kerül, akkor az eredetileg egyenes vonalból a  másik irányba meghajlított ív lesz. Bár ez a torzítás nem a gép hibája, hanem a leképezés matematikai sajátosságaiból adódik, a szemlélő számára mégis idegenül hat. Ennek alapvetően az az oka, hogy az a kép, ami eredetileg egy mozgó, kör alakú perspektívából lett felvéve, most ki van terítve a síkba. Megszűnnének ezek a torzítások, ha a megfelelő méretben elkészült képet a kamerában lévő film alakjának megfelelően hajlítanánk meg. Ezek a fajta torzítások csökkenthetőek még "normál" fókusztávolságú (pl. 50mm) objektívvel ellátott forgókamerák használatával és a nézőpont megfelelő kiválasztásával (épületeket pl. érdemes valamelyik sarokból és nem egy sík felület közepéről fényképezni.)

A forgó panoráma kamerák (slit scan vagy egyszerűen scanning kamera) hasonlóan működnek az egyszerű forgó kamerákhoz, azzal a  különbséggel, hogy 360 fokos teljes látómezőt képesek befogni, mivel nem csak az objektív, hanem az egész gép forog. Egy motorral hajtott mechanikus rendszer forgatja folyaamtosan és egyenletesen a kamerát, miközben ezzel szonkronban a filmet is továbbítja. Az expozíció itt is egy keskeny, függőleges nyíláson keresztül történik. Ez azzal az előnnyel is jár, hogy az objektív látómezejének közepe még mentes a széleket jellemző torzításoktól, így a teljes kép sokkal élesebb és torzítámentesebb lesz. Hagyományosan ezeket a kamerákat csoportképek elkészítésére használták és használják még ma is.
Ezeknek a kameráknak azonban létezik a modern, digitális változata is, melyek szintén a teljes, 360 fokos látómezőt képesek lefényképezni. Az érzékelőlapka a működési elvnek megfelelően nem téglalap alapú, hanem egyetlen oszlop, ami általában jóval több pixelt tartalmaz, mint a hagyományos kamerákban lévő érzékelők egy-egy oszlopa. Nem ritka 10 ezer pixeles sem, amivel egy teljes kör esetén akár 120 000 "vonal képet" is lehet készíteni, ami azt jeleni, hogy a végső panoráma már 1200 megapixeles lesz, ez pedig nem túl rossz, akár a legmodernebb hagyományos gépekkel összehasonlítva sem.  
A digitális forgókamerákat általában dokumentációs célokra használják, pl. történemi épületek vagy helyszínek megörökítésére.
Ezen kívül előszeretettel használják a panorámaképeket a színházi csoportképek elkészítésére. Hagyományosan a társaságban van egy "futó", aki miután túlhaladt rajta a kamera, átszalad a csoport egyik széléről a másikra, így egyszerre két példányban lesz jelen, mintha saját ikertestvére lenne.

Fix objektíves kamerák

A fix objektíves kamerákat, amint a nevük is mutaja, nem mozgatható objektív és síkban elhelyezett film jellemzi. Ezek alkotják a panoráma fényképezők legelterjedtebb csoportját. A konkrét gépek skálája az egészen gyenge minőségű és olcsó termékektől a professzinális szintig terjed. Az alavető különbség, hogy az egyszerűbb APS vagy 35 mm-es kamerák a normál képméretet egyszerűen levágják és így biztosítják a megfelelő oldalarányt, míg a professzinális 35 mm-es vagy a közép formátumú panoráma fényképezők kihasználják a film teljes szélességét és az adott szakasz hosszát igazítják a képhez, sokkal jobb minőséget és nagyobb felbontást biztosítva ezáltal.
Komoly előnye a fix objektíves gépeknek, hogy az ezekkel készült képekhez vakut is lehet használni a hagyományos fényképekhez hasonlóan. Ez azért nem megy a mozgó gépeknél, mert a vaku sokkal rövidebb ideig, a másodperc törtrészéig világítja meg a témát, aminél sokkal többi deig tart a teljes képet elkészíteni, így csak egy része lenne világos a többi pedig sötét.
További előny, hogy az ezen fényképezők által alkalmazott leképezések nem görbítik meg az egyenes vonalakat, így építészeti célokra is használjhatóak. 

A síkban kiterített filmekkel működő gépek maximum kb. 90 fokos látószög elérésére képesek anélkül, hogy még zavaró lenne a széleken tapasztalható torzítás vagy sötétedés. Bár vannak 120 fokos objektívek is, ezekhez külön szűrőre van szükség, hogy kompenzálja a szélek irányában tapasztalható sötétedést.
Léteznek ezen túl még 180 fokos látómezőt biztosító objektívek is. Ezeket hívják halszem optikának, sajátosságuk pedig az igen erős geometriai torzítás.

Szegmentált panorámák

A szegmentált panorámák hagyományos módon készített, egymást némileg átfedő képek összeillesztésével készülnek. Ezzel az ötlettel már a digitális technika megjelenése előtt is próbálkoztak, de olyan nehézégeket támasztott egy-egy ilyen kép elkészítése és olyannyira időigényes volt, hogy inkább megvárták vele a számítógépeket. Már azonban mind a hardver mind a szoftverek olyan szinten vannak, hogy egyszerűbb panorámákat ilyen módon bárki készíthet (az egyszerűbb elsősorban azt jelenti, hogy részleges panoráma olyan helyszínről, ahol a téma távolabb van).

Katadioptrikus kamerák

Az egyik legújabb fejlesztés a panorámafotózás területén. Az a lényege, hogy egy teljesen hagyományos, közönséges objektív elé egy megfelelő alalkú tükröt helyeznek, ami körbe a teljes 360 fokos látómezőt az objektív felé tükrözi, amit a hozzátartózó szoftverekkel tetszőleges módon lehet transzformálni, amivel a tükör alakja miatt fellépő torzítások kiküszöbölhetőek. Számos előnnyel rendelkezik: mozgó téma is fényképezhető vele, minimális utómunka, minimális kromatikus aberráció és torzítás, panoráma videók készítéséhez is használható. Viszont a szegmentált panorámákhoz képest jóval kisebb a felbontása, mivel csak egyetlen kép készül. Ha több képből illesztünk össze egyet, akkor annak nyilván nagyobb a felbontása, mintha az egész egyszerre lett volna lefényképezve.